Újabb tragédiára derült fény: elhunyt egy önkéntes magyar katona

Lehet, hogy Kijevben fogják eltemetni a fiatalembert.

Lehet, hogy Kijevben fogják eltemetni a fiatalembert.
A Mandiner megkeresésére kiderült: sem színpad, sem hivatalos program nem jár a Tisza-vezérnek.
Amit természetesen nem fogok önökkel megosztani, mert nem akarom veszélyeztetni Magyar Péter kétharmardos győzelmét. Kérem, lájkoljanak ezért!
Ez már egyáltalán nem lep meg.
Azt még a liberális portál sem merte tagadni, hogy Magyarék megszavazták a magyar gazdákat súlyosan érintő uniós irányelvet, úgyhogy inkább más módszerrel keltek a Tisza Párt védelmére.
A Fidesz szavazóit szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek nevező énekes kiröhögte az őt évek óta vakon támogató lapokat.
Magyar Péter lelkes rajongói szerint Kapu Tibor a Tisza elnökétől idézett, de hatalmasat tévedtek.
A képen ugyanis csak azok szerepelnek, akiket az újságíróknak sikerült beazonosítaniuk fényképekről.
Az együttes nem szidta a magyar kormányt vagy támogatta Ukrajnát.
Hiába állítják az ellenzéki médiumok, hogy a túlélésükért küzdenek, harcukat sem a közélet átláthatóságáról szóló jogszabályjavaslat, sem a nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolóik nem indokolják.
Zsenik dolgoznak ezekben a szerkesztőségekben, az nem vitás...
A jelek szerint nincs kérdés a Fideszen belül – szögezte le a Faktum tényellenőrző portál.
A Fidesz frakcióvezetője újabb csúsztatással szembesítette a portál olvasóit.
Utánajártunk, kik tiltakoznak az átláthatósági törvény ellen: nem a civil szféra ellehetetlenüléséről van szó, hanem egészen más érdekek húzódnak a háttérben.
A Faktum elemzése szerint a Telex cikke szándékosan homályosítja el a törvény célját és működését.
A Bige László tulajdonában lévő cég nem tudja visszafizetni a lejáró kötvényt.
Szinten próbálják tartani Magyar Péter „pukkasztott lufiját”, de már saját magukat is leleplezik benne.
A kommunikációs igazgató cáfolta az újságíró állításait.
A Telex, a 444 és a 24.hu is rendszeresen késve tudósít a Tisza-vezér zűrös ügyeiről, és csak az ő narratívájában mutatják be azokat. Az összehangoltan működő balos portálok gyakran elhallgatják a Magyar számára kellemetlen témákat.